Sikertörténetek
„Én nem angolt tanulok, csak játszom… csak éppen angolul”
Egy kisgyermek egyik legszebb visszajelzése volt. Pontosan ez a célom: hogy a gyerekek számára az angol ne egy újabb kötelező tantárgy legyen, hanem egy természetes eszköz a játékhoz, a kapcsolódáshoz és az élményekhez. Amikor a nyelv észrevétlenül beépül a mindennapokba, a tanulás könnyedebbé, örömtelibbé és sokkal hatékonyabbá válik.
„Most már merek megszólalni angolul!”
Egy felnőtt tanulóm azért keresett meg, mert sok éve tanult angolt, mégis bizonytalan volt, ha meg kellett szólalnia. Az órák során fokozatosan építettük fel a szókincsét és a beszédbátorságát. Ma már magabiztosabban használja az angolt utazásai során, és nem fél attól, hogy hibázik.
„Az angolóra lett a hetem egyik kedvenc programja”
Egy kisiskolás gyermek kezdetben nehezen motiválható volt, és nem szívesen tanult nyelvet. A játékos feladatok, mesék, mozgásos gyakorlatok és sok sikerélmény hatására azonban egyre bátrabban használta az angolt, és ma már örömmel érkezik az órákra.
„A tanulás öröme visszatért, nem is gondoltam, hogy erre még képes vagyok.”
Egy nyugdíjas tanulóm régi álma volt, hogy megtanuljon angolul, de úgy érezte, talán már késő elkezdeni. A kis létszámú, támogató csoportban azonban rájött, hogy a nyelvtanulás bármely életkorban lehet élmény. Ma már egyszerű helyzetekben magabiztosabban kommunikál.
„Nem csak szavakat tanultam, hanem az önbizalmam is nőtt, sőt még a férjem is elismerően néz rám.”
A legszebb visszajelzés számára az volt, hogy a környezete is észrevette a változást: férje látta a fejlődését, kitartását és azt, hogy milyen sokat jelent számára ez az új kihívás.
A nyelvtanulás sokszor nemcsak egy új nyelv elsajátítása, hanem egy út önmagunk felfedezéséhez is.
„A játék közben egyszer csak angolul kezdett beszélni”
Egyik kis ovisnál egy hétköznapi pillanat: társasjátékozás közben egyszer csak angolul mondta: „Red-del vagyok!” It’s your turn. A nyelv már nem egy tananyag volt számára, hanem egy természetes eszköz, amit örömmel használt játék közben is.
„Az angol humor is megszületett”
Egy gyermeknél igazi mérföldkő, amikor már nem csak megérti az angol szavakat, hanem kreatívan használja őket. Egyik kedvenc pillanatom volt, amikor saját kis szóvicceket talált ki: „Hi – jump high!” Ezek a pillanatok mutatják meg igazán, hogy a nyelv kezd élővé válni számára.
„Mozgás vagy épp fürdés közben angolul énekli az új dalokat.”
Nagy öröm látni, amikor a tanultak hazakerülnek a családba. Több gyermeknél előfordult már, hogy egy új angol szóval, kifejezéssel vagy dallal otthon is meglepte a szüleit.
„Férjem elhagyta Görögországban a szobakulcsunkat, de én ezt is megoldottam angolul.”
Egy nyugdíjas tanulóm számára az egyik legnagyobb sikerélményt az jelentette, amikor külföldi utazása során egy váratlan helyzetben angolul tudott segítséget kérni: elvesztette a hotelszobája kulcsát, de magabiztosan el tudta mondani a problémáját és megoldotta a helyzetet.
„Én rendelek az étteremben az egész családnak!”
Néhány hét alatt elérte az újrakezdő tanítványom , hogy önállóan rendeljen az étteremben és élvezte, hogy végre nem kell más segítségére hagyatkoznia.
„Sikerült!”
Egy nyelvtanuló számára hatalmas mérföldkő, amikor sikeresen teljesíti az A2, B1, vagy épp a B2 nyelvvizsgát. A közös munka során nemcsak a nyelvi tudása fejlődött, hanem megtanulta azt is, hogyan készüljön tudatosan egy cél elérésére.